Rólunk

Dömötör Dóra

Funkcionális optometrista, Diplomás gyógypedagógus

Dömötör Dóra

hozzáértő

Munkatársaink

Mivel fontosnak tartjuk a különböző szakterületek együttműködését,
csapatunk széleskörű hozzáértést nyújt ügyfeleink számára

Békési Csilla

Vision Therapy Terapeuta

A gyermekek iránti szeretetem, lelkesedésem régóta kísér utamon. 2016-ban óvodapedagógusként végeztem az ELTE Tanító és Óvóképző karán. 2015 óta vagyok a Vision Therapy Centrum csapat tagja. 2018 óta terapeutaként egyre több tapasztalatot szerzek a látás és a tanulási zavarok közötti összefüggésekről. A módszer alkalmazása és eredményessége folyamatosan motivál.

“Minden mindennel összefügg.” Többek között ez a mondat inspirál, hogy segítő szakemberként bővítsem tudásomat.

2017-ben elvégeztem Kulcsár Mihályné tanfolyamát (~Technikák a tanítással, tanulással kapcsolatos pszichés gátlások oldására). Gyakran tapasztalom, hogy a nem megfelelően működő vizuális rendszer hátterében jelen van a stressz, a feszültség. Ezek oldásával a terápia is célravezetőbb tud lenni.

2019-ben megismertem a TSMT módszert, melynek komplexitását nagyra becsülöm, és hiszem, hogy a mozgás fejlesztő hatása kihat az egész személyiségre és a vizuális rendszerrel is kölcsönhatásban van. Egyéni TSMT (~Tervezett Szenzomotoros Tréning) terapeuta, 2020-ban csoportos terapeutaként végeztem a BHRG Alapítványnál, azóta foglalkozom mozgásfejlesztéssel is.

2021-ben az Áthidaló Iskola Előkészítő Program oktatója lettem, nagycsoportos gyermekeknek tartok iskolára felkészítő foglalkozásokat Hatvanban és Budapesten.

Célom, hogy minél szélesebb körű segítséget tudjak nyújtani pácienseim számára, testi-lelki és mentális szinten, mert ezek egyensúlyában és egységében hiszek. 

Óvódapedagógus, TSMT Terapeuta, Áthidaló Oktató
Teljes Bemutatkozás
Békési Csilla

Pölöskei Zanett

Vision Therapy Terapeuta

2016 óta dolgozom a Vision Therapy csapatával. Elötte húsz évig látszerészként dolgoztam, igy rengeteg tapasztalatot szereztem a látás javításával kapcsolatban. Tudásommal igyekszem a hozzánk fordulókat komplexen és személyre szabottan segíteni a terápiás foglalkozásokon. Hiszem, hogy testünkre nem lehet csak alkatrészek összességeként tekinteni és azokat külön külön “megjavítani”. A közös terápiás munka során a személyiség is előtérbe kerül, így testreszabottan kezelve a fennálló problémát, könnyebben tudunk eljutni a kitűzött célig.

Látszerész
Teljes Bemutatkozás
Pölöskei Zsanett

Héjja Edit

Vision Therapy Terapeuta

Nemrég csatlakoztam a Vision therapy csapatához. Ez az módszer mélyítette a tanulási zavarok témájában meglévő ismereteimet. Egyre több összefüggésre látok rá a vizuális rendszer és a tanulási zavarok összefüggésében.

Több mint 20 éve végeztem gyógypedagógusként. Pszichopedagógusként a lelki folyamatok, családi kapcsolatok és annak hatásai témában szereztem mélyebb tudást. Ezen az úton továbbhaladva 2014.-ben kezdtem el tanulmányaimat a Csoportalanitikus Kiképző Tássaságnál. Ezáltal sokkal könnyebben és hatékonyabban tudok a felnőttekkel is dolgozni. Több éven át vezettem szülőcsoportokat, mely sok izgalmas élményt és tudást adott.

Több, mint nyolc éven át dolgoztam Pedagógiai Szakszolgálatnál, ahol egy kiváló csapat részeként tanulási nehézség diagnosztikája és terápiája volt a fő profilom.

Jelenleg a privát szférában dolgozom. Szociális, kommunikációs tréningeket tartok autizmussal és hiperaktivitással küzdő gyerekeknek.

A Vision Therapy segítségével egy teljesebb képet kaptam a tanulási zavarok megértéséhez. A terápiás munka során pedig sokkal összetettebb segítséget tudok adni a családoknak.

Gyógypedagógus, Pszichopedagógus
Teljes Bemutatkozás

Palotási Andrea

Vision Therapy Terapeuta

Terapeutaként és rendelői asszisztensként dolgozom Dömötör Dóra fantasztikus csapatában. Örömömre szolgál, hogy hozzájuk tartozhatok. A terápiás foglalkozásokon keresztül segítem a pácienseket a célok elérésében. Valamint igyekszem támogatni a közös munkát a rendelőhöz forduló emberek tájékoztatásával, eligazításával.

Teljes Bemutatkozás

Hargittay Emese

Rendelői Asszisztens

Rendelői asszisztensként dolgozom a Vision Therapy központ csapatában. Munkámmal igyekszem biztosítani, hogy a hozzánk forduló páciensek pontos tájékoztatást kapjanak, hogy a terápiás program gördülékenyen haladjon. A gyermekek szeretete, a segítő szándék korábbi munkáimban is megjelent, hiszen kisgyermekgondozó, nevelőként is dolgoztam.

Kérdésed van?

Szeretettel várjuk bármilyen felmerülő kérdésedet!

Érdeklődöm

együttműködő

Egészségpénztárak

Scroll to Top